LarpHaTár
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.

Britannia Hírei - IN

Go down

Britannia Hírei - IN Empty Britannia Hírei - IN

Témanyitás by Ashi Valkoinen Szomb. Ápr. 25, 2009 9:57 pm

Kr.u. 470. Békekötés a szász királyok között

A két legnagyobb szász vezér, s egyben királyok közötti tárgyalások sikeresek voltak, ha igazat lehet adni a mendemondáknak, akkor emberáldozattal pecsételték meg szövetségüket. Kisebb villongások persze voltak a két nemzetség fiai között, ám halálos sebesülés nem történt. Nehéz idők várnak a britekre, hiszen a két szász király jövőre már rájuk támadhat, így minden brit lándzsára szükség lesz a háborúban. Már pedig egyáltalán nem biztos, hogy a pogányok szívesen látnak a pajzsfalban maguk mellett keresztényt, vagy éppen fordítva, s eme ellenségeskedés könnyen vereséghez vezethet.
A békekötést még néhány brit jelenléte, illetve brit szolgálatban álló szász harcos sem tudta megakadályozni, így minden jel arra mutat, hogy ez egyszer a jóval kevésbé civilizált szászok is elszánták magukat, hogy megszerezzenek minden egyes talpalatnyi földet Dél-Britanniában. Persze ezután még mindig meg kell ütközniük a Bretwalda címért, de ez még messze van időben s korántsem biztos.

Kr.u. 480. A kereszt terjedése Dumnoniában

A vallási ellentétek az utóbbi időkben kiéleződtek a britek által lakott országban, ám a szász békekötés és fenyegetés híre óvatosságra intette a feleket. Az elmúlt időben a keresztények hangosabban követelték egy templom felépítését, melyet a pogány királyi kőhalom helyén kívántak felépíteni, ám végül megegyeztek Merlinnel és Arthurral, hogy a templomot egy új negyedbe építsék, s ezáltal is gyarapodjon a királyi város. Arthurt megerősítették királyi rangjában, s nem akadt senki, ki kihívta volna maga ellen, így ez viszonylag békésen lezajlott. Magnisban, a keresztény városban egy őrült pogány próbált meg mészárlást véghezvinni, de nem sikerült neki, ugyanakkor családjának jótéteményül fel kellett vennie a keresztet, s a szorgos papok és térítők egymás után állították a kereszteket a földekre, miképpen a leendő caernbeli templom helyére is. A magnisi elöljárót a király parancsára megölték, ugyanis lázadást szított volna a király ellen, ám egy, a királyhoz hű keresztény harcos elárulta mesterkedéseit és végett vetett az elöljáró terveinek. Az elöljáró korábbi bűnei is félig-meddig napvilágra kerültek, mikor is nem sokkal megöletése előtt ártatlanul próbált megégetni egy, a Caern közelében élő vajákosasszonyt. A britek végül felkészültek a szász veszélyre, Arthur és a magnisi püspök, valamint Merlin felkészültek a szász invázióra, és a politikai viszályok megoldására is.
Ashi Valkoinen
Ashi Valkoinen

Hozzászólások száma : 2254
Age : 35
Tartózkodási hely : Gerecse, Tatabánya, vonat, Budapest
Registration date : 2008. Mar. 16.

http://ashi.web.elte.hu/

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére


 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.