Megjelenés, festések, maszkok

1 / 3 oldal 1, 2, 3  Next

Go down

Megjelenés, festések, maszkok

Témanyitás by Soloviel on Vas. Május 03, 2009 9:19 pm

Bár létezik egy olyan topic, hogy Felszerelések és Kellékek, még is úgy érzem, hogy az nem fedi le teljesen ezt a témát, ami természetesen a címben is olvasható.

Azért hoztam létre eme topicot, mert úgy gondolom, hogy azon kívül, hogy mindenki egyre igényesebb jelmezt alkot a LARPokra, ettől függetlenül egy embertől különböző fajt szeretnénk megjeleníteni, akkor az az esetek többségében nem jön össze, tisztelet a kivételnek, és a kivételes alkalmaknak.

Szerintem érdemes lenne a témát kitárgyalni, hogy ezzel segítsük önmagunkat, és egymást is, hogy ha esetleg valamilyen embertől eltérő fajt szeretnénk megjeleníteni, akkor a lehető legközelebb kerüljünk ahhoz is, ahogyan mások képzelik el az adott fajt.

Gondolok itt a high fantasys elfekre, orkokra, törpökre, netán a horrorisztikusabb lényekre, vagy akár a sci-fibe illő idegen lényekre, génmódosult emberekre, stb.

Szóval attól valaki még nem lesz szerintem ork, hogy befesti magát zöldre, két méter magas, mert mondjuk baba arca van, első ízben nevetik ki a többiek, vagy egyszerűen csak egy zöld embernek nézik.

Netán másik ellenpélda a Felszerelések és Kellékek topicba belinkelt "drow" kép, számomra mindennek látszottak, csak drownak nem, de lehet csak túl igényes vagyok. Nem mondom, hogy rossz, csak ha lehetne mondjuk jobbat létrehozni, akkor törekedjünk arra, és adjunk egymásnak is ötletet, hogy hogyan lehetne megoldani!


Ha már volt egy példánk a másik topicban, akkor kérek javaslatokat arra, hogy hogyan lehetett volna a drows csapatot úgy megoldani, hogy senki se kifogásolja az illetők megjelenését, akár a képen látható csapattól, hisz az a legjobb, ha az ember belátja önnön hibáját!

_________________
I'm not a geek, I'm a level 70 Paladin!
avatar
Soloviel

Hozzászólások száma : 730
Age : 31
Tartózkodási hely : Sokfelé, és sosem lehet elérni!
Registration date : 2008. Feb. 26.

Felhasználó profiljának megtekintése http://krulada.uw.hu

Vissza az elejére Go down

Re: Megjelenés, festések, maszkok

Témanyitás by Sonir Norend on Vas. Május 03, 2009 10:24 pm

nos mint mondtam első nap be festettük magunkat, csak utána rohadtul lejött a cucc. A hajfestés meg kevés volt, bár más képeken fehérebbnek látszunk. Szóval alapvetően mind a fekete bőr mind a fekete haj résznél van az a probléma hogy persze meg lehetne oldani olyanra, hogy ne jöjjön le és tök királyul nézzen ki. csak akkor három nap elmúltával nem fogod te azt leszedni... Szóval arcfestékből is nagyon sokfélével próbálkoztunk, mint ahogy már azt több helyen kifejtettem eddig a tempera volt a leghasználhatóbb és a legolcsóbb is.

Ruházat terén meg fejlődünk Smile Alapvetően nem pont így néztünk volna ki csak a varrónő kicsit elcseszte, de hát ez van. Mindenesetre én elégedett vagyok azzal a képpel és azon a játékon a kinézettel főleg azok után, hogy tudom ennél már csak jobban fogunk máskor kinézni


EDIT: Az arcfestés alternatívájaként amúgy még felmerült ugye az, hogy különböző maszkokat csináljunk inkább (ne adj isten símaszk vagy hasnló) szerény véleményem szerint ezek sokkal hülyébben néznek ki még egy félig lejött arcfestésnél is
avatar
Sonir Norend

Hozzászólások száma : 1629
Tartózkodási hely : karakósszörcsögpuszta
Registration date : 2008. Aug. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése http://www.internetisseriousbusiness.on.nimp.org/

Vissza az elejére Go down

Re: Megjelenés, festések, maszkok

Témanyitás by Kildar on Vas. Május 03, 2009 10:54 pm

Sonir Norend írta:EDIT: Az arcfestés alternatívájaként amúgy még felmerült ugye az, hogy különböző maszkokat csináljunk inkább (ne adj isten símaszk vagy hasnló) szerény véleményem szerint ezek sokkal hülyébben néznek ki még egy félig lejött arcfestésnél is



Ne kérdezzétek, hogy mik ezek, én így tippre azt mondanám, hogy a Méhek zenekar háttértáncosai. Az amcsi NERO LARP fotógalériája ilyen szempontból kifogyhatatlan negatívpélda-aranybánya.
avatar
Kildar
Diktátor
Diktátor

Hozzászólások száma : 2651
Age : 29
Tartózkodási hely : Celldömölk/Veszprém/Vonat/Erdő
Registration date : 2008. Feb. 25.

Felhasználó profiljának megtekintése http://sites.google.com/site/demgardikronikak/

Vissza az elejére Go down

Re: Megjelenés, festések, maszkok

Témanyitás by Soloviel on Vas. Május 03, 2009 11:41 pm

Sonir
Ha előbb tudjátok, akkor a Damien által említett cipőpaszta jó lett volna az ügy szempontjából szerinted?

Kildar
Nos igen, nekem is a Méhek együttes ugrik be így elsőre, de akár lehetne Maya a méhecske larp is.

Valami pozitívumot is tudnál mondjuk linkelni?


Amúgy szerintem alapvetően a maszk lenne a legjobb megoldás, csak a kérdés, hogy miből lenne érdemes maszkot alkotni, ami még vékony is, tehát kb. olyan, mintha a te bőröd lenne?

Mondjuk ilyen szörnyek esetében, mint például a troll, netán az ork még egy nagyobb maszk is jobban elfogadható, láttam is Skullduggery Larpon pár zöld orkot, amiknek az alsó állkapcsuk volt rájuk erősítve, és amúgy zöldre voltak festve, tehát afféle fél-sisak volt a fejükön, valamivel rájuk raktak pár extra arcvonást, és már kész is volt az ork, a testalkatot kipótolták a páncéllal, így volt férfi és női ork is különböző arcvonással, és csak a viselkedést kellett párosítani hozzá.

A másik az elf még, ami nehézkes, mert alapvetően egy elfnek ilyen keskeny arca van, amit nehéz megoldani még maszkkal is, de mondjuk egy félelf már könnyebb megoldás, hisz ott még szakálla is lehet az embernek, nem szükséges a hosszú haj többnyire, csak 2 nem túl hosszú, hegyes fül kell. Az elfnél a másik poén, amin sokat röhögök, hogy sokan az elfek helyett tapsifülest jelenítenek meg, mert a WoW-ban is így volt...no comment.

_________________
I'm not a geek, I'm a level 70 Paladin!
avatar
Soloviel

Hozzászólások száma : 730
Age : 31
Tartózkodási hely : Sokfelé, és sosem lehet elérni!
Registration date : 2008. Feb. 26.

Felhasználó profiljának megtekintése http://krulada.uw.hu

Vissza az elejére Go down

Lidérc, ghoul

Témanyitás by Ashi Valkoinen on Hétf. Május 04, 2009 6:37 am

Én alapvetően lidérc-ghoul vonalon indulnék most el, mert arra érzek extra affinitást, hogy megvalósítsam. Homárral meg Marindával már beszélgettünk a megvalósíthatóságról, hogy a lidérc mégse csak egy fehér takarót meg szürke arcfestést jelentsen.

Ami kell hozzá, rengeteg olcsómétere vakítófehér lenvászon. Elsőként jöhet egy fehér csuha, bokáig érő, csuklyával, ugyanakkor nem áll itt meg a dolog, hanem erre az alapruhára az ember még rávarr jópár "lebernyeget", ezek ilyen félig odavarrt, a szélben viszonylag szabadon lengedező darabok lennének, ami inkább kelti azt az érzést az emberben, hogy aki szembejön vele, az foszladozik. Ehhez hozzá lehet még pakolni Kildar Zombilarpos, elmés megoldását, hogy egy darab, meglepő módon szintén fehér szövetszalaggal vagy gézzel az alkarjához kötözött egy sequort, és az egész olyan látszatot keltett, mintha a karja helyén egy kellemes kis kampó lenne, ami fegyverként is használható. Persze a jelmezt végül az tenné látványossá, hogy az egész ruhaanyagot átmosni némi foszforeszkáló pigmentet tartalmazó festékkel (erről majd még később lesz egy poszt, addig nem lövöm le a poént), így ha az illető éjjel jön szembe az erdőben, annak már lesz egy "húbazmeg" jellege. A foszforeszkálós cucc pedig azért jó, mert ha már merülnél le (kb 8 óra után), megküldöd elemlámpával pár másodpercig, és ismét indulhatsz teljes fénnyel.

_________________

BrickShelf Galériám
avatar
Ashi Valkoinen

Hozzászólások száma : 2254
Age : 30
Tartózkodási hely : Gerecse, Tatabánya, vonat, Budapest
Registration date : 2008. Mar. 16.

Felhasználó profiljának megtekintése http://ashi.web.elte.hu/

Vissza az elejére Go down

Re: Megjelenés, festések, maszkok

Témanyitás by Gem Kapocs on Hétf. Május 04, 2009 8:07 am

Fajok: Igazábó maszkokhoz a latex a szinte ideális megoldás, orkoknál ez a Skullduggerlarpos megoldás elfogadható de azért minimiális munkával lehet szebbet-jobbat csinálni.
Orkoknál egy latex homlok, egy orr és egy fogsor (akár a gagyi vámpírfogsor kicsit megdolgozva) már egy teljesen korrekt kinézetet ad az arcfestéssel együtt. De ha valaki csak a fogsort szerzi be, és csinál hozzá egy normális arcfestést, már az is jól tud kinézni.
Elfeknél simán a fül kell ugyebár, az arc a megfelelő sminkel optikailag 2-3 centivel meghosszabbítható.
A trolloknál ugyanaz mint az orkoknál, bár ott a termet megjelenítése azért okozhat problémákat, Drachenfest galériában láttam gólyaábazó trollokat, nagyon feelinges, kérdés hogy harcban mennyire ön és közveszélyes a dolog.
Lidérces elgondolásod tetszik Ashi, annyi hogy én az alap köpenyt is megszaggatnám egy kicsit, és a lelógó ruhadarabok közé varrnék fel fehér nájlonzaccsit, mert az is zörög és szépen viszi a szél.
avatar
Gem Kapocs

Hozzászólások száma : 1928
Age : 30
Registration date : 2009. Mar. 09.

Felhasználó profiljának megtekintése http://mentalpenis.blogspot.com

Vissza az elejére Go down

Re: Megjelenés, festések, maszkok

Témanyitás by Deman on Hétf. Május 04, 2009 10:44 am

Latex-el van egy kis probléma... Az pár órát lehet a bőrödön mindenféle probléma nélkül, még ha úgy vesszük, hogy nem alszol benne, akkor se való több napos játékra. Ha jól rémlik latex-et nem ajánlják hogy egy két órán túl viselj, de most hirtelen nem találom a forrást.

Szerk.: Anno arra a megoldásra jutottam, hogy in-ben a karakterem visel maszkot, pl az ork szellemvezérem egy harci famaszkot viselne (amihez a parókát rögzítettem volna) amire egy vicsorgó démon van pingálva vagy hasonló...


A hozzászólást Deman összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Május 04, 2009 12:04 pm-kor.
avatar
Deman

Hozzászólások száma : 152
Registration date : 2009. Mar. 13.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Fajok

Témanyitás by Keitel on Hétf. Május 04, 2009 10:53 am

Pontokba rendezem a gondolataimat a témával kapcsolatban.

1. Sok részletből áll össze az egész. Minden részlet önmagában kevés, de együtt hatásos. Ilyen fontos részletek: a haj kialakítása, az esetleges kontaktlencse, a smink vagy a maszk, a fül kialakítása, az esetleges jellegzetes ékszerek és kiegészítők, a ruházat, és a fegyverzet.

2. Különböző fantasy fajok jó megjelenítéséhez ugyan úgy, mint az embernél, jó ruhára van szükség. Ennek a ruhának szintén természetes anyagból kell lennie, de a megjelenése szükségszerűen különbözik az emberi ruhától.



Ennek az az oka, hogy egy nem emberi faj több dologból áll, mint egy maszk. A ruha is hozzájárul a hiteles látványhoz.

3. A fül. Az elfeknél szerintem sem hatásos a túl nagy műfül, inkább nevetséges, és mangás. Erre nekem van egy jól kinéző, de olcsó megoldásom. Ezt már egyszer kipróbáltam, és le is fotóztam. A fül belső részén felül el kell helyezni némi pillanatragaszót, kívül kézzel hegyesre szorítani, és úgy marad. Lehet újra kipróbálom, hogy megint lássam milyen, legutóbb tetszett.

4. Kontaktlencse. Még sohasem próbáltam. Drága kiegészítő, biztos problémás is, de ha jól van kiválasztva nagyon sokat számít az összkép kialakulásában.



5. Smink és maszk. Az elfeknél a legszerencsésebb a helyzet, máshol kevésbé. Van ahova elég a smink, máshova már maszk kell. A házi megoldások szükségszerűen, és kivétel nélkül rosszak. Nincs kivétel. Megindoklom miért, annak látom a dolgokat, amiknek látszanak. Ezek a maszkok jelképesek, nem szálltok vitába azzal, hogy egy jó filmben sem láttok még csak hasonlókat sem. Maszkot csak profi maszkkészítőtől érdemes beszerezni, vagy lehet otthon próbálkozni, de annak aztán nem sok értelme van, rögtön kitérek rá, hogy miért.

6. A hiba. Még az emberi faj megjelenítéséve is hadilábon állnak sokan, a nem emberi fajokhoz még ennél is több kell. Ha valaki ilyenbe vág legtöbbször azt a hibát követi el, hogy a sok részlet közül egyre, vagy kettőre figyel, arra sem jól, valamint nem állít maga elé egy jó képes követelményt. Azt gondolja, hogy jó ide az emberi ing is, elég egy jó halloween maszk, itt sem tilos bakancsot viselni, és meg lehet ezt csinálni olcsón. Ez tévedés. Igazol a sok kép és videó.

7. Keitel, Te már megint csak ugatsz, meg kötekedsz, de nem mondasz semmit, akkor hogy lehetne ezt jól csinálni?

Ugyan úgy, mint ahogy az embert. Kell egy jó cél, amiről van kép, lehetőleg részletes, és több. Csak profi anyagokból dolgozni, azzal varratni, aki tud. Elfelejteni azt a mondatot, hogy "ez larpra teljesen jó" mert az egy filmes forgatásra biztos kevés. Fel kell ismerni a korlátokat, van amit nem lehet szaktudás nélkül jól megcsinálni, az otthoni kínlódás helyet inkább menj el dolgozni, és fizesd meg azt, aki ért hozzá. E nélkül nem fog jól megvalósulni a cél, azt garantálom.
avatar
Keitel

Hozzászólások száma : 437
Registration date : 2008. Feb. 25.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Megjelenés, festések, maszkok

Témanyitás by Deman on Hétf. Május 04, 2009 10:57 am

Ebben van valami mint mindig, nem tudom mikor lesz ez realitás mo-n, én inkább feladtam a más fajok játszását hasonló okokból. Embert is épp elég nehéz.
Viszont, hogy ellent is mondjak, egyszer láttam egy teljesen jó zombi maszkot hulladékbőrből összefércelve festve, úgy nézett ki mint egy foszló arc meg lehet csinálni házilag.
Amúgy megfelelő megvilágítással és beállítással meglepően sok minden elmenne a vásznon. Eleve (majdnem) senkinek nem tűnik fel, hogy az összes vért kb a filmekben műanyagból és habszivacsból van (pl gyűrűk ura).
avatar
Deman

Hozzászólások száma : 152
Registration date : 2009. Mar. 13.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Egy fecske nem csinál nyarat

Témanyitás by Keitel on Hétf. Május 04, 2009 11:56 am

Utólag még két gondolat jutott az eszembe, az egyik az, ami a cím is. Egy jó jelmez mellette hat rosszal nem jó összkép. Ez ellen egyénileg nem sokat tudok tenni.

A másik az energia és a pénz szétforgácsolása. Minél több jelmezt csinálsz egyszerre, annál rosszabbak lesznek. Most a legtöbben kettőt is csinálnak, egy klasszikus fantasyt, és egy futurisztikus fantasyt (általános játékok és Fallout). A határaitok nem felismerése, vagy annak nem belátása gagyi vagy hiányos jelmezekhez vezethet.

A halogatás rossz dolog, mindenki azt gondolja, hogy idővel majd szép lassan kialakul. A legjobban akkor fejlődik az ember, ha sok pénzt összegyűjt, rászánja az időt, és megcsinálja, megvarratja, megveszi. Lehetőleg mindent egyszerre pár napon belül elintéz, akkor is pár hét, mire minden elkészül, vagy be lesz szerezve. Kell egy pontos és megvalósítható terv, amit még meg tud csinálni az ember. Én, ha még elköltenék olyan 30-35 ezer forintot, és rászánnék 5-6 munkanapot, akkor kiegészíthetném a mostani jelmezem, és például egy jó íjász karakter lehetnék, minden szükséges dologgal.

Olyan karakterbe most nem kezdenék, akinek kardja, pajzsa, lándzsája, gambesonja, láncinge van, mert az túl sok áldozatot követelne, ez most túl van az optimális munkahatáromon, belátom.

Zombi maszk: Az tényleg lehet, hogy jó volt. A maszk viszont még csak egy dolog. Modern zombit viszont szerintem is meg lehet jól csinálni, de ritkán sikerül.
avatar
Keitel

Hozzászólások száma : 437
Registration date : 2008. Feb. 25.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Megjelenés, festések, maszkok

Témanyitás by Soloviel on Hétf. Május 04, 2009 12:12 pm

Ez nem is rossz ötlet Ashi, tetszik, egy szűkebb környezettel (erdő közepe) ellátott helyen tényleg para, de egy tág térben már kevésbé szerintem, de lehet csak én nem vagyok olyan ijedős.

Érdekesek az eddig elhangzottak, remélem egyszer sikerül meg is pillantani mindezt. Alapvetően olyan megoldásokat kellene létrehozni, amit pl többen is használnának, és némiképp egységes lenne, mert az egy adott egész játékon dob. Nem lesz az, hogy az egyik elfnek néz ki, a másik meg valami hosszúfülű inkubátorszökevény embernek, és akkor IN-ben ők ikertesók, és senkinek sem volt eltérő élete.

Szerintem egész profi dolgokat lehet itthon is csinálni, csak némi kreativitás és megfelelő anyag kell hozzá, nem több! Wink

Amúgy Keitel, ezek a pontjaid számomra pl nem arra voltak jók, hogy eltérítsenek a céltól, és mindent mással csináltassak meg (amikor korábban ezt tettem, akkor ritka rossz dolgok jöttek ki, ami leginkább az adott kreativitás az adott anyagokkal való össze egyeztetetlenségen múlt, ha valami, amit viselnem kell, és el lesz cseszve, akkor sokkal könnyebb elfogadni, hogy én csesztem el, mintha más, mert másnak az a stílusa, én pedig ebben még javulhatok), mert én kis egyetlen pénzecskémet másra kellene költsem alapvetően.
Sokkal inkább arra, amit az elején is szorgalmaztam, talán csak kirészletezted, ami jó, hogy ne össze-vissza beszéljünk mindenről, hanem rendszerezve egyszerre csak egyről.

A zombie megjelenésről annyit, hogy megkérdezem nemsokára egyik barátom, hogy anno egyik sulis diáknapra hogyan csináltak maguknak harmadfokú égési sérüléssel rendelkező külsőt, én csak képeket láttam, de élethű volt, a sulijukban mindenki frászt kapott, szóval szerintem némi módosítással zombienak alapvetően elmenne egy ilyen.


Szóval emberek, egyelőre szerintem maradjunk kizárólag a smink és maszk témánál, majd később jöhet a ruha, frizura, fülek, kontaktlencse, és a többi.

Szóval, ha nem latex, és nem egyszerű színes arcfestés, akkor mit érdemes használni fajokra, hogy az jól nézzen ki (kizárólag ARC)!?

Másik kérdésem, hogy szerintetek egy idegen, leginkább high fantasy fajt hogy érdemes megjeleníteni, tehát hogy az húú de gyönyörű legyen emberi mércével, vagy inkább a gyönyörűség mellett ijesztő is, így kihangsúlyozva a külsőben is, nemcsak a viselkedésben és a gondolkodásban azt, hogy valaki nem ember?

_________________
I'm not a geek, I'm a level 70 Paladin!
avatar
Soloviel

Hozzászólások száma : 730
Age : 31
Tartózkodási hely : Sokfelé, és sosem lehet elérni!
Registration date : 2008. Feb. 26.

Felhasználó profiljának megtekintése http://krulada.uw.hu

Vissza az elejére Go down

Re: Megjelenés, festések, maszkok

Témanyitás by Deman on Hétf. Május 04, 2009 12:27 pm

Soloviel írta:Szóval, ha nem latex, és nem egyszerű színes arcfestés, akkor mit érdemes használni fajokra, hogy az jól nézzen ki (kizárólag ARC)!?

Másik kérdésem, hogy szerintetek egy idegen, leginkább high fantasy fajt hogy érdemes megjeleníteni, tehát hogy az húú de gyönyörű legyen emberi mércével, vagy inkább a gyönyörűség mellett ijesztő is, így kihangsúlyozva a külsőben is, nemcsak a viselkedésben és a gondolkodásban azt, hogy valaki nem ember?

Ha tudnánk csinálnánk...

A szemek alapvetően itt nagyon durván bejátszanak, ha valami bibi van a szemével az elég idegennek tűnik alapból.
avatar
Deman

Hozzászólások száma : 152
Registration date : 2009. Mar. 13.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Megjelenés, festések, maszkok

Témanyitás by Sonir Norend on Hétf. Május 04, 2009 1:29 pm

jahm de a vicces kontaklencsék pl amik vörösek azok asszem páronként pár száz dollárba kerülnek, szóval elég erősen felejtős...

Amúgy meg úgy veszem észre hogy mindenki arra törekedik, hogy a sztereotíp faji jellemzőket előhozza (pl hogy az elfek arca hosszúkás stb.) Miközben IRL is vannak olyan emberek akik testalkatilag egy "orkra" emlékeztetnek inkább, akkor fordítva miért is nem lehet, miért néznénk le azokat, hogy ez nem is igazi ork?


Amúgy arcfestéssel kapcsolatban:
A legtöbb arcfestékkel az a bajom, hogy túlságosan "csillog", gondolom ez azért van mert sokban zsír vagy olaj vagy egyébb cucc van hogy könnyen felvihető meg leszedhető legyen. Viszont ez az oka amiért többek között néha elég gázul tud kinézni a dolog. Ezért is gondolkodtam már el néhányszor azon hogy kormot kéne használni, csak az állítólag mégmérgezőbb mint a tempera (ami egyáltalán nem az) illetve az sajnos izzadás során tényleg rohadt hamar lejönne. Szóval valami matt smink kéne vagy valami. Egy mythodea videón láttam megfelelő sötételf arcfestéket ami ilyen szempontból tökéletes volt de azóta se tudtam rájönni, hogy miből van és mit használtak

https://www.youtube.com/watch?v=P346XEH8zHk#t=01m50s
avatar
Sonir Norend

Hozzászólások száma : 1629
Tartózkodási hely : karakósszörcsögpuszta
Registration date : 2008. Aug. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése http://www.internetisseriousbusiness.on.nimp.org/

Vissza az elejére Go down

sebhely-viasz :D

Témanyitás by Nirwastir on Hétf. Május 04, 2009 1:34 pm

Solo, a kérdésedre:

létezik ilyen (link) is csak nem valószínű hogy itt is lehet kapni.
(itt van videó arról hogy hogy rakják fel)
ha beszerezhető a dolog akkor jó megoldás lenne, arcfestéssel kombinálva.

edit: javítottam a linket.


A hozzászólást Nirwastir összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Május 04, 2009 2:04 pm-kor.
avatar
Nirwastir

Hozzászólások száma : 327
Age : 27
Tartózkodási hely : Budapest
Registration date : 2008. May. 03.

Felhasználó profiljának megtekintése http://zgraph.casthaste.net

Vissza az elejére Go down

Kontaktlencse

Témanyitás by Keitel on Hétf. Május 04, 2009 2:05 pm

Soloviel írta:Szóval emberek, egyelőre szerintem maradjunk kizárólag a smink és maszk témánál, majd később jöhet a ruha, frizura, fülek, kontaktlencse, és a többi.

A ruha talán tényleg nem ide tartozik, de szerintem a haj, a kontaktlencse, és a fülek igen, mert azok fontos kiegészítői, és egyben részei a maszknak/sminknek.

Sonir írta:jahm de a vicces kontaklencsék pl amik vörösek azok asszem páronként pár száz dollárba kerülnek, szóval elég erősen felejtős...

Nem ilyen drágák, ezek "csak" 14 ezer forintba kerülnek: http://darkshop.hu/index.jsp?kat=10306

Hozzáteszem, sokan összesen ennyit nem költenek a jelmezükre, ezért nem kell egyből rohanni kontaktlencsét venni, valamint had hangsúlyozzam megint, hogy egy valami a többi nélkül kevés. Egy jó kontaktlencsével Te csak "vicces" leszel, poénkodni majd lehet vele, meg röhögcsélni rajta. Egy maszk is kevés önmagában. Hány olyan nevetséges videót láttam már, ahol civil ruhában voltak predator maszkban.

Két érdekes link:

http://www.maszkmester.hu/index.html

http://www.keptelenseg.hu/keptelenseg/olvas/maszkmester/
avatar
Keitel

Hozzászólások száma : 437
Registration date : 2008. Feb. 25.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Megjelenés, festések, maszkok

Témanyitás by Gem Kapocs on Hétf. Május 04, 2009 4:54 pm

Keitel: Azzal nem értek egyet hogy otthon, házilag, saját kezűleg nem lehet jó dolgokat csinálni. A pénz sem feltétlenül kell hogy tömkelegével benne legyen. Részemről a ruhámban csak az anyag ára van benne, ennek ellenére szerintem teljesen korrekt lett, Spectre és Sonir látták már, tudnak igazolni vagy ellent mondani.
Maszkoknál, sminknél maradva. Majd ha lesz egy kis időm csinálok egy-két sminket abból a festékből ami itthon van, leginkább Srunos orkot, valami élőhulla félét meg egy posztnukleáris koszos fazont fogok tudni megcsinálni. Képeket majd csinálok és felteszek.
avatar
Gem Kapocs

Hozzászólások száma : 1928
Age : 30
Registration date : 2009. Mar. 09.

Felhasználó profiljának megtekintése http://mentalpenis.blogspot.com

Vissza az elejére Go down

Re: Megjelenés, festések, maszkok

Témanyitás by Sonir Norend on Hétf. Május 04, 2009 5:54 pm

rájöttem amúgy hogy nem sminket kell szerezni játékokra hanem photoshop-ot

http://web.axelero.hu/ditta52/fesself1.jpg
avatar
Sonir Norend

Hozzászólások száma : 1629
Tartózkodási hely : karakósszörcsögpuszta
Registration date : 2008. Aug. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése http://www.internetisseriousbusiness.on.nimp.org/

Vissza az elejére Go down

Re: Megjelenés, festések, maszkok

Témanyitás by Gem Kapocs on Hétf. Május 04, 2009 6:04 pm

Egyébként Sonir, arcfestékre javaslom a snazaroo-t, nem épp a legolcsóbb de tényleg jóminőségű, és nekem egy izzadós sörrel pofánöntős ivős halloween buli végén még mindig szinte kifogástalan volt, tulajdonképpen az ajkamon kopott emg annyira hogy zavaró legyen. Mondjuk a nagy tégely elég sokáig kitart, bár az is igaz hogy ha huzamosabb ideig van a bőrön akkor a barázdákból már szappannal is nehéz kitisztítani, de közel sem annyira mint a temperát Razz
Szerk: És ami miatt elsősörben eszembe jutott, nem csillog, gyönyörű matt felületet ad. Persze ha izzadsz akkor ez is elkezd csillogni, de ezt az emberi bőr is megteszi melegben Wink
avatar
Gem Kapocs

Hozzászólások száma : 1928
Age : 30
Registration date : 2009. Mar. 09.

Felhasználó profiljának megtekintése http://mentalpenis.blogspot.com

Vissza az elejére Go down

Re: Megjelenés, festések, maszkok

Témanyitás by Sonir Norend on Hétf. Május 04, 2009 6:09 pm

boltot és webcímet mondjál Smile
avatar
Sonir Norend

Hozzászólások száma : 1629
Tartózkodási hely : karakósszörcsögpuszta
Registration date : 2008. Aug. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése http://www.internetisseriousbusiness.on.nimp.org/

Vissza az elejére Go down

Re: Megjelenés, festések, maszkok

Témanyitás by Gem Kapocs on Hétf. Május 04, 2009 6:13 pm

http://www.zalaszam.hu/jumakft/
Ha jössz csütörtökön edzésre akkot tudok kivinni mutatni, most feketém meg fehérem van itthon.
avatar
Gem Kapocs

Hozzászólások száma : 1928
Age : 30
Registration date : 2009. Mar. 09.

Felhasználó profiljának megtekintése http://mentalpenis.blogspot.com

Vissza az elejére Go down

Re: Megjelenés, festések, maszkok

Témanyitás by Sonir Norend on Hétf. Május 04, 2009 6:16 pm

csütörtökön szándékozom menni csak még képlékeny a ráérésem
avatar
Sonir Norend

Hozzászólások száma : 1629
Tartózkodási hely : karakósszörcsögpuszta
Registration date : 2008. Aug. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése http://www.internetisseriousbusiness.on.nimp.org/

Vissza az elejére Go down

Elf fülek

Témanyitás by Keitel on Kedd Május 05, 2009 3:12 pm

Elvégzek egy tartóssági tesztet, ma kezdem. Aki elf akar lenni, annak van már olcsó megoldás a fülére, kérdés mennyire tartós a pillanatragasztó. Egy napon át tesztelem, utána szétszedem akkor is, ha még mindig tart, szerintem bírni fogja. Most így néz ki:

avatar
Keitel

Hozzászólások száma : 437
Registration date : 2008. Feb. 25.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Megjelenés, festések, maszkok

Témanyitás by Deman on Kedd Május 05, 2009 4:00 pm

Nah pillanatragasztókról: ahogy olvasom, nagyon alacsony (jelentéktelen?) a bőrön át mérgező hatásuk, kicsi az esély az allergiára, glicerines szappannal jól le lehet szedni tapasztalataim alapján (alázsíroz vagy mi) kötés után is. Óvatosan vele, mert égési sérüléshez elegendő hő termelődhet ahogy oxigénnel érintkezik, valszeg kis mennyiségnél nem fog előfordulni. Ettől még lehet bőrirritáló szal a 3 nap kérdéses, tuti le akarod szedni egy nap után? A másik érdekes kérdés ami felmerül kárt tesz-e a konstans gyűrődés a fül szöveteiben?
Szóval tessék csak tesztelni, mielött másnak ajánlgatjuk! Twisted Evil
avatar
Deman

Hozzászólások száma : 152
Registration date : 2009. Mar. 13.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Megjelenés, festések, maszkok

Témanyitás by Kildar on Kedd Május 05, 2009 4:02 pm

Engem spec már az a fájdalmasabb szinten zavart hogy próbaképp megpróbáltam begyűrni így a fülem, szal valszeg ez egyéni fülszerkezettől függ. Én biztos nem használnám.
avatar
Kildar
Diktátor
Diktátor

Hozzászólások száma : 2651
Age : 29
Tartózkodási hely : Celldömölk/Veszprém/Vonat/Erdő
Registration date : 2008. Feb. 25.

Felhasználó profiljának megtekintése http://sites.google.com/site/demgardikronikak/

Vissza az elejére Go down

Re: Megjelenés, festések, maszkok

Témanyitás by Sonir Norend on Kedd Május 05, 2009 4:03 pm

Kildar: a szépségnek ára van Very Happy
avatar
Sonir Norend

Hozzászólások száma : 1629
Tartózkodási hely : karakósszörcsögpuszta
Registration date : 2008. Aug. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése http://www.internetisseriousbusiness.on.nimp.org/

Vissza az elejére Go down

Re: Megjelenés, festések, maszkok

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

1 / 3 oldal 1, 2, 3  Next

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.