DK2012 játékkiírás

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Go down

DK2012 játékkiírás

Témanyitás by Kildar on Hétf. Okt. 03, 2011 8:22 pm


Birodalmi naptár szerint 1991-et írunk, nagyjából egy évvel a Zagrozai Követjárás után. A követjárás maga nem sok változást jelentett Zagroza népének életében - ugyanúgy folytatták megszokott életvitelüket, polgárok, zsoldosok, családok és kereskedők érkeztek és távoztak. Néhány, a szomszédos kisvárosokkal való határvillongástól eltekintve békésnek volt mondható az 1990-91 közti időszak, és végre közeledik az a pár nap, melyre évek óta vár Zagroza népe: Az ötévente megrendezésre kerülő Zagrozai Karnevál, melyet hagyományosan az aratás előtt tartanak, a város függetlenségének és a hercegi család dicsőségének megünneplésére. Irtria, sőt, a civilizált világ szinte minden szegletéből érkeznek vendégek, kik az ünnepségen kívánnak részt venni - vagy szórakozási, vagy haszonszerzési céllal...

Mikor?
2012 Július 6-8.

Hol?
Tatabánya, ugyanott, ahol a 2011-es.

Miről fog szólni?
A játéknak ezúttal eme bizonyos Zagrozai Karnevál fog keretet adni, igyekszünk minél jobban visszaadni egy ilyen ingame ünnepség hangulatát. Lesz ezen felül még jópár, háttérben meghúzódó esemény, ám szokás szerint a történet lényegét továbbra is a karakterek közti relációk adják.

Mik a játékszabályok?
A tavalyi játék tapasztalataiból okulva az alapszabályokat meghagyjuk, esetleg egy kis átdolgozást, egyszerűsítést és egyértelműsítést ejtünk meg néhány helyen. A mágiarendszert viszont - szokás szerint - jóval alaposabban fogjuk átvariálni, valamint jóval szigorúbban követeljük meg mindezek ismeretét is azoktól, kik mágiahasználót kívánnak játszani. Elöljáróban annyit mondanék, hogy aki mágiahasználóval szeretne jönni, mindenképp készüljön tartalék karakterrel, ugyanis ha regisztrációkor nem képes hibátlanul megfelelni egy szabályismereti teszten, nem alakíthatja azt a karaktert.

Milyen környezetben?
A játék ingame helyszíne továbbra is Zagroza szabad városállama, Irtria szívében - ezen környék földi előképe leginkább a késő XV. századi Itáliával jellemezhető.

Ki jöhet?
Továbbra is tartjuk a "rekurzívan meghívásos" rendszert, azaz bárki jöhet aki:
- Volt már DK-n, vagy személyesen ismerem, vagy meghívja olyan személy akit én megbízhatónak tartok - ez utóbbi esetben aki meghívta, felelősséget is vállal érte, ha esetleg problémás elem lenne.
- Továbbá nem volt kitiltva a játékról, illetve nem tartozik az általam ismert komolyan problémás játékosok közé.
Nem egy teljesíthetetlen feltételrendszer de na, sznobok vagyunk vagy mi.


Továbbá, aki esetleg egész nap facebookon lóg, és szeretné, ha a játékkal kapcsolatos híreket az arcába tolnánk, dobjon egy likeot erre a lapra, és akkor bekerülnek a DK cuccok is a hírfolyamába:
https://www.facebook.com/#!/pages/Demgardi-Kr%C3%B3nik%C3%A1k/262120953802010

DK weboldal (frissítve!):
https://sites.google.com/site/demgardikronikak/

Jelentkezési lap:
https://docs.google.com/spreadsheet/viewform?formkey=dFBibk42bWpsNWY3SkNVWGlkbmZ3ZUE6MQ#gid=0


A hozzászólást Kildar összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Márc. 01, 2012 8:19 am-kor.
avatar
Kildar
Diktátor
Diktátor

Hozzászólások száma : 2651
Age : 30
Tartózkodási hely : Celldömölk/Veszprém/Vonat/Erdő
Registration date : 2008. Feb. 25.

Felhasználó profiljának megtekintése http://sites.google.com/site/demgardikronikak/

Vissza az elejére Go down

Re: DK2012 játékkiírás

Témanyitás by Kildar on Kedd Okt. 04, 2011 10:37 am

A játékkal kapcsolatos határidők a következőképpen fognak alakulni:
Jelentkezési határidő: A kiválasztott hétvége pénteke előtt pontosan 4 héttel, 23:59.
Végleges karakteralkotási határidő: A kiválasztott hétvége pénteke előtt pontosan 2 héttel, 23:59.
avatar
Kildar
Diktátor
Diktátor

Hozzászólások száma : 2651
Age : 30
Tartózkodási hely : Celldömölk/Veszprém/Vonat/Erdő
Registration date : 2008. Feb. 25.

Felhasználó profiljának megtekintése http://sites.google.com/site/demgardikronikak/

Vissza az elejére Go down

Re: DK2012 játékkiírás

Témanyitás by Ashi Valkoinen on Kedd Okt. 04, 2011 5:43 pm

Öhm, lehet már jelentkezni?
Kidolgoztam a karakterem. Very Happy Very Happy

_________________

BrickShelf Galériám
avatar
Ashi Valkoinen

Hozzászólások száma : 2254
Age : 30
Tartózkodási hely : Gerecse, Tatabánya, vonat, Budapest
Registration date : 2008. Mar. 16.

Felhasználó profiljának megtekintése http://ashi.web.elte.hu/

Vissza az elejére Go down

Re: DK2012 játékkiírás

Témanyitás by Magitor on Szer. Okt. 05, 2011 11:44 am

Nem is megy a jelentkezés. Kész a karim XD
avatar
Magitor

Hozzászólások száma : 815
Age : 32
Tartózkodási hely : Debrecen, műhely, műhely.
Registration date : 2009. Jun. 23.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: DK2012 játékkiírás

Témanyitás by Kildar on Csüt. Okt. 06, 2011 8:56 am

Természetesen a tavalyi karakterek továbbhozhatóak (sőt, zagrozaiaknak kifejezetten ajánlott, nem helybéli karaktereknél mondjuk csak jó okkal), nekik nem kell új karakterleírást alkotniuk, viszont egy átvezetőt azért illik összehozniuk, avagy mit műveltek az elmúlt évben.
avatar
Kildar
Diktátor
Diktátor

Hozzászólások száma : 2651
Age : 30
Tartózkodási hely : Celldömölk/Veszprém/Vonat/Erdő
Registration date : 2008. Feb. 25.

Felhasználó profiljának megtekintése http://sites.google.com/site/demgardikronikak/

Vissza az elejére Go down

Re: DK2012 játékkiírás

Témanyitás by Kildar on Hétf. Okt. 10, 2011 8:00 am

Így egy héttel a szavazás kiírása után a július 6-8. vezet, tud valaki valamiről ami fontos és akkor lesz?
avatar
Kildar
Diktátor
Diktátor

Hozzászólások száma : 2651
Age : 30
Tartózkodási hely : Celldömölk/Veszprém/Vonat/Erdő
Registration date : 2008. Feb. 25.

Felhasználó profiljának megtekintése http://sites.google.com/site/demgardikronikak/

Vissza az elejére Go down

Re: DK2012 játékkiírás

Témanyitás by MagicHorse on Hétf. Okt. 10, 2011 10:34 am

Igen. Bár kérdés mennyire fontos.
Július második hétvégéjén volt az elmúlt években a Visegrádi Várjátékok, illetve vele egy időben a bécsi Montur und Pulverdampf. Bár nem tudom mennyi a hagyományőrző/haditornász aki érintett rajtam kívül.
avatar
MagicHorse

Hozzászólások száma : 102
Age : 38
Tartózkodási hely : Budapest XIX.
Registration date : 2011. Jun. 03.

Felhasználó profiljának megtekintése http://www.mathiasrex.hu

Vissza az elejére Go down

Re: DK2012 játékkiírás

Témanyitás by Magitor on Hétf. Okt. 10, 2011 11:29 am

Hát mi nem nagyon XD Már/még cask max nézőként
avatar
Magitor

Hozzászólások száma : 815
Age : 32
Tartózkodási hely : Debrecen, műhely, műhely.
Registration date : 2009. Jun. 23.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: DK2012 játékkiírás

Témanyitás by MagicHorse on Hétf. Okt. 10, 2011 11:34 am

(A nevezett rendezvények közül én is inkább csak a másodikra. De oda szerintem nézőként is megéri, bár annak lehet kicsit borsos az ára.)
avatar
MagicHorse

Hozzászólások száma : 102
Age : 38
Tartózkodási hely : Budapest XIX.
Registration date : 2011. Jun. 03.

Felhasználó profiljának megtekintése http://www.mathiasrex.hu

Vissza az elejére Go down

Re: DK2012 játékkiírás

Témanyitás by Kildar on Hétf. Okt. 10, 2011 11:41 am

Jó lenne, ha minél többen beszállnának az időpont kiválasztásába, mert ez eddig elég sovány. A nem-larpos események időpontjai amik tőlünk függetlenek már most is sejthetőek.
avatar
Kildar
Diktátor
Diktátor

Hozzászólások száma : 2651
Age : 30
Tartózkodási hely : Celldömölk/Veszprém/Vonat/Erdő
Registration date : 2008. Feb. 25.

Felhasználó profiljának megtekintése http://sites.google.com/site/demgardikronikak/

Vissza az elejére Go down

Re: DK2012 játékkiírás

Témanyitás by Sonir Norend on Hétf. Okt. 10, 2011 11:56 am

én azért nem szavazok egyikre se mert kurvára nem tudom hogy hogyan lesz-e olyan dolog ami miatt ráérnék vagy nem érnék rá valamelyik időponton.
avatar
Sonir Norend

Hozzászólások száma : 1629
Tartózkodási hely : karakósszörcsögpuszta
Registration date : 2008. Aug. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése http://www.internetisseriousbusiness.on.nimp.org/

Vissza az elejére Go down

Re: DK2012 játékkiírás

Témanyitás by Kildar on Hétf. Okt. 10, 2011 12:04 pm

Igen, tudom hogy elég nehéz ennyire előre tervezni, ezért sem vagyok benne teljesen biztos, hogy a demokratikus megoldás ez esetben működőképes, de azért egy próbát megér - nekem nagy könnyebbség ennyivel előre tudnom.
avatar
Kildar
Diktátor
Diktátor

Hozzászólások száma : 2651
Age : 30
Tartózkodási hely : Celldömölk/Veszprém/Vonat/Erdő
Registration date : 2008. Feb. 25.

Felhasználó profiljának megtekintése http://sites.google.com/site/demgardikronikak/

Vissza az elejére Go down

Re: DK2012 játékkiírás

Témanyitás by Mart on Hétf. Okt. 10, 2011 2:06 pm

MagicHorse írta:Igen. Bár kérdés mennyire fontos.
Július második hétvégéjén volt az elmúlt években a Visegrádi Várjátékok, illetve vele egy időben a bécsi Montur und Pulverdampf. Bár nem tudom mennyi a hagyományőrző/haditornász aki érintett rajtam kívül.

"Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok. Az Úr 2012. esztendejében, július havának 5-6-7-8. napján fényes ünnepség veszi kezdetét a királyi palotában." ( http://www.programturizmus.hu/tdestination-visegradi-nemzetkozi-palotajatekok-visegrad.html)
Ezt már lehet tudni. Érintettnek érzem magam a dologban.

avatar
Mart

Hozzászólások száma : 61
Age : 31
Tartózkodási hely : Dublin
Registration date : 2011. Apr. 17.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: DK2012 játékkiírás

Témanyitás by Ashi Valkoinen on Hétf. Okt. 10, 2011 3:43 pm

A június vége, július eleje időpont viszont a még mindig nem elhanyagolható mennyiségű egyetemistát érinti, akiknek ez a vizsgaidőszak/UV-időszak utolsó hete előtti hétvége.

Visegrád sem elhanyagolható, de kevesebb embert érint.

_________________

BrickShelf Galériám
avatar
Ashi Valkoinen

Hozzászólások száma : 2254
Age : 30
Tartózkodási hely : Gerecse, Tatabánya, vonat, Budapest
Registration date : 2008. Mar. 16.

Felhasználó profiljának megtekintése http://ashi.web.elte.hu/

Vissza az elejére Go down

Re: DK2012 játékkiírás

Témanyitás by Kildar on Hétf. Okt. 10, 2011 3:44 pm

Egyeteme válogatja, itt pl. pont épp a vizsgaidőszak végén van.
avatar
Kildar
Diktátor
Diktátor

Hozzászólások száma : 2651
Age : 30
Tartózkodási hely : Celldömölk/Veszprém/Vonat/Erdő
Registration date : 2008. Feb. 25.

Felhasználó profiljának megtekintése http://sites.google.com/site/demgardikronikak/

Vissza az elejére Go down

Re: DK2012 játékkiírás

Témanyitás by Ashi Valkoinen on Hétf. Okt. 10, 2011 4:09 pm

Kildar írta:Egyeteme válogatja, itt pl. pont épp a vizsgaidőszak végén van.
Ha így is van, az utolsó húzós hét nyilvánvalóan a játékra való felkészülésből von el jelentős erő- és időtartalékot.

_________________

BrickShelf Galériám
avatar
Ashi Valkoinen

Hozzászólások száma : 2254
Age : 30
Tartózkodási hely : Gerecse, Tatabánya, vonat, Budapest
Registration date : 2008. Mar. 16.

Felhasználó profiljának megtekintése http://ashi.web.elte.hu/

Vissza az elejére Go down

Re: DK2012 játékkiírás

Témanyitás by Árnybíró on Hétf. Okt. 10, 2011 6:12 pm

Nah, szavaztam én is... pedig nem szokásom nagyon... Smile
avatar
Árnybíró

Hozzászólások száma : 67
Age : 32
Tartózkodási hely : Tát és környéke
Registration date : 2009. Aug. 28.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: DK2012 játékkiírás

Témanyitás by Kildar on Csüt. Okt. 20, 2011 1:52 pm

Végülis döntés született - ugyan korainak tűnhet a döntés időpontja, de a szervezési munkák megkönnyígése miatt szükséges, a játék július 6-8. között lesz megtartva.

Stay tuned for updates.
avatar
Kildar
Diktátor
Diktátor

Hozzászólások száma : 2651
Age : 30
Tartózkodási hely : Celldömölk/Veszprém/Vonat/Erdő
Registration date : 2008. Feb. 25.

Felhasználó profiljának megtekintése http://sites.google.com/site/demgardikronikak/

Vissza az elejére Go down

Re: DK2012 játékkiírás

Témanyitás by Kildar on Hétf. Feb. 20, 2012 9:51 am

A weboldalra ( http://sites.google.com/site/demgardikronikak ) kikerültek az idei évre aktualizált alapszabályok, mágia szabályok, karakteralkotási szabályok és felszereléskövetelmények. Ez utóbbi kettő nem sokat változott, viszont az alapszabályokat és a mágiarendszert érdemes újra átböngészni.

Ha valakinek kérdése vagy észrevétele van, ne tartsa magában:)
avatar
Kildar
Diktátor
Diktátor

Hozzászólások száma : 2651
Age : 30
Tartózkodási hely : Celldömölk/Veszprém/Vonat/Erdő
Registration date : 2008. Feb. 25.

Felhasználó profiljának megtekintése http://sites.google.com/site/demgardikronikak/

Vissza az elejére Go down

Re: DK2012 játékkiírás

Témanyitás by Ashi Valkoinen on Hétf. Feb. 20, 2012 1:00 pm

Jó ez, csapassuk!

_________________

BrickShelf Galériám
avatar
Ashi Valkoinen

Hozzászólások száma : 2254
Age : 30
Tartózkodási hely : Gerecse, Tatabánya, vonat, Budapest
Registration date : 2008. Mar. 16.

Felhasználó profiljának megtekintése http://ashi.web.elte.hu/

Vissza az elejére Go down

Re: DK2012 játékkiírás

Témanyitás by Kildar on Csüt. Márc. 01, 2012 8:24 am

Jelentkezési lap élesítve, link a nyitópostban. Emlékeztetőül:
Jelentkezési határidő: 2012 Június 8.
Karakterkidolgozási határidő: 2012 Június 22. (ill. egyszerű archetípusos karaktereknek ha nincs semmilyen speciális igényed titkoséleted akármid akkor idáig elfogadható a jelentkezése)
Részvételi díj: 1500 Ft
Részvételi díj június 22 után: 2000 Ft
avatar
Kildar
Diktátor
Diktátor

Hozzászólások száma : 2651
Age : 30
Tartózkodási hely : Celldömölk/Veszprém/Vonat/Erdő
Registration date : 2008. Feb. 25.

Felhasználó profiljának megtekintése http://sites.google.com/site/demgardikronikak/

Vissza az elejére Go down

Re: DK2012 játékkiírás

Témanyitás by Pangloss on Csüt. Márc. 01, 2012 8:42 am

Menő "Jelentkezések állása" tábla is lesz most is, ugye? Very Happy
avatar
Pangloss

Hozzászólások száma : 168
Age : 27
Tartózkodási hely : Budapest
Registration date : 2009. Jun. 15.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: DK2012 játékkiírás

Témanyitás by Kildar on Csüt. Márc. 01, 2012 12:10 pm

Majd ha egyszer nagyon unatkozom, annyira nem hasznos mint befejezni a feldolgozó részeket.
avatar
Kildar
Diktátor
Diktátor

Hozzászólások száma : 2651
Age : 30
Tartózkodási hely : Celldömölk/Veszprém/Vonat/Erdő
Registration date : 2008. Feb. 25.

Felhasználó profiljának megtekintése http://sites.google.com/site/demgardikronikak/

Vissza az elejére Go down

Re: DK2012 játékkiírás

Témanyitás by Gjin on Pént. Márc. 02, 2012 10:53 pm

... utálni fogtok, ha véletlenül ki tudok menni júl. 1-7ig külföldre konferenciára? Embarassed
avatar
Gjin

Hozzászólások száma : 155
Age : 28
Tartózkodási hely : schola
Registration date : 2010. Aug. 31.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: DK2012 játékkiírás

Témanyitás by Kildar on Szomb. Márc. 03, 2012 5:29 pm

Akkor fogunk ha szándékosan. Wink
avatar
Kildar
Diktátor
Diktátor

Hozzászólások száma : 2651
Age : 30
Tartózkodási hely : Celldömölk/Veszprém/Vonat/Erdő
Registration date : 2008. Feb. 25.

Felhasználó profiljának megtekintése http://sites.google.com/site/demgardikronikak/

Vissza az elejére Go down

Re: DK2012 játékkiírás

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.